Sár és gyom fedi rég a pusztát,
rideg falak közt kastély romja
düledez. Szürke homlokára
csókját a sápadt holdfény nyomja.

Kongó termekben ólomsúly csend
feszül a falaknak; köd szitál
kinn, a vén füzek lombja zúgja:
Téged vár ma még az õszi táj.

Jöjj hát, jöjj közel! Ablakot nyitok,
fényes asztalon megterítek.
Kincstáramból rád bízom mindazt,
mit kíváncsi szemed felderíthet.

2012.05.03.