Mint elapadt kút, vagyok
éppoly üres, haszontalan váz
én is tenélküled, és oly
kongó, kietlen fehérség kívüled
a lét, hogy bár bennem laksz,
én mégis benned bújnék el.
Mert egy személyben vagy te
az éj sötétje, bûvös csillagerdõ
és a duzzadt testû Hold,
és akár a pezsgõ éleny feszíti
a teret, úgy töltesz ki engem.
Teremtõm a végtelen Anyag,
hisz szénbõl lettem,
és szénné enyészek majd el,
hogy holtam bölcsején új
öntudatra keljen a szûz élet.
De ha visszhangra lel benned
e profán ének, addig te tarts meg,
táplálj, gyötörj, égess el!
Mert ha csakugyan létezésem
alanya vagyok, hát te vagy
az állítmány és a tárgy.
2013.10.10.
Utolsó kommentek