Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimbõl lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendõmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
~
Nyugasztaló
Már rég nem gondolok felõled,
A szerelem ma temetõkert,
Már nem járom a temetõket.
Már rég nem énekelek néked,
Az énekek nagy messzeségek,
Már nem látom a messzeséget.
Már üldögélek földi porban,
Gyönyörködöm alkonybiborban
S álmot lelek homoki borban.
~
Immortel
Én kedvesem, ha majd a hûvös ágyon
Némán heverve hallgatom szünetlen,
Hogy az esõ kopog az õszi csendben
S hogy nõ szívembõl égõ, vad virágom,
Ha majd a hold halvány mosolya réved
Kísértetes estéken egy keresztre,
Mely nékem is nyugalmat hoz s az élet
Kínját megváltja: gondolj kedvesedre.
Ne arra, aki nem tudott e földön
Szeretni és gyûlölni, halni, élni,
Kinek a léte rabság, sírja börtön,
De arra, aki száll büszkén az égi
Szivárvány hídján boldogan dalolva
S nem hervadó rózsát fon homlokodra.
~
Esti dal
A nappal fényében, zajában
Elõdöng árva egymagában
A lelkem, tévedt jövevény,
Oly idegen nekem a hajsza,
A szívemet dalokra ajzva
Oly inkognitó megyek én.
De ha az alkonyat leszállott,
Olyan kedves, kámzsás barátok
A barna árnyékok nekem,
A messze menteket idézik,
A múlt szelíden iderémlik
És földereng az életem.
Utolsó kommentek