*hug*

:)

Nos, ne gyûlöld kedves kóbor lélek, mert éppen Õ az, ki nemzi benned a végtelent, azt a messzeséget, mit elérni ugyan sosem fogsz, de örökké szemed elõtt lebeg...Õ az, ki miatt mindig akarni akartál ,ki miatt irtál .... nélküle tegnap leszel, ma voltál, s aztán a halál...

Egy dolog a vágy és megint más az égetõ üresség.

Ok, nem akarlak meggyozni igazamrol,,,, de...azert mondanek meg valamit... tudod, vagyai mindenkinek vannak....es megis "ez a mindenki" nem erzi szukseget annak, hogy kikiabalja magabol ...eli a kis csendes vagyakkal teli eletet....ennyi tole... ...Es akkor ott van egyesekbe "az egeto uresseg"....nos...ezek pont az egeto uresseg miatt ki kell orditaniuk magukat .... ezt teszed te is.... Mondj nekem legyszi egyetlenegy alkoto embert, peldaul koltot, aki elte a kis vagyakkal teli eletet, irogatott a kis iroasztalanal,,,,oszt' szep csendben meghalt .....EZ NEM IGY MUKODIK....Az orulet, a rogeszme, a vegtelen nyugtalansag, masszoval a te "egeto uresseged" az....ami hajt........e nelkul egy hang se jonne ki torkodon.... (es ha figyelmesebben megnezed/megnezem verseid, azt latod/latom, hogy mindegyik a nyugtalansagbol szuletett) (Ne haragudj a kommentjeimert, ha idegesitenek velemenyeim, szolj nyugodtan, megertem anelkul hogy megharagudnek...) ...

Dehogy idegesítenek a kommentjeid, örülök a visszajelzésnek. Teljesen egyetértek veled, az "égetõ üresség" állapota egyszerûen alapfeltételen annak, hogy írjak - azonban adott esetben határozott tárgyra/személyre irányuló sóvárgás és hiányérzet sokféle reakciót tud kiváltani. E bejegyzés esetében például elkeseredést:)