A fiú bizonytalan volt, nem tudta, hová is került.
Csak állt a fényességben, arcát égette, szemébe tûzött a nap, s elvakította õt.
Honnan jött? Hová tart? Õ sem tudta már.
Apró gyermeklépteivel megindult félszegen elõre, meg-megállt, nem érezvén, merre menjen. Csak nézelõdött kapaszkodót keresve, de hiába…
A fény börtöne körülvette, s nem eresztette.
Ismét megállt, összeroskadt, fejét fogta…nem értette…miért, miért, miért történik ez?
Észre sem vette, ahogy eleredtek könnyei.

Ekkor a fiú felébredt,
Körülötte az oly megszokott, örök sötétség.
Fájó volt, s mégis otthon érezte magát ismét.
Feküdt csak az ágyban csendesen, a kicsiny házban, melynek ablaka a semmire nyílt…