A nappal kel bennem a lélek is, mely valójában soha nem is alszik...mégis álmodik egyre szüntelenül.
Szivárvány szikrákat szóró árnyék a fekete-fehér képzetekben - avagy parázs fénypont a végtelen sötét mélyben.
Visszaemlékezem arra, amikor még gördülékenyen szavakká szõttem minden érzést, gondolatfoszlányt, s ahogy azok szinte észrevétlenül formát öltöttek.
Most egy-egy cigarettafüstnyi idõ alatt törnek utat félszeg, magányos mondattöredékek...hogy aztán elhaljanak nyomtalanul.
A leégett csikk magam vagyok.
Utolsó kommentek